A Fülöp-szigetek egyetlen ma is működő vasútvonala a Luzon szigeten levő Manila-Legazpi szakaszon kiépített, Bicol Express, amely a szigeten található azonos nevű régióról kapta a nevét.
Az állami vasút weboldala egyáltalán nem naprakész, hiszen a térképük szerint, olyan útvonal is aktív, ahol biztosan tudom hogy nem jár vonat, mert ott jártam.
Jelenleg csak a Naga - Sipocot szakaszon közlekedik (sárga útvonal), mert a sínek több szakaszon is megrongálódtak és felújítás hiányában nem járhatóak. Sok helyen a síneket be is nőtte a gaz.
A vonatsínek mellett több faluban is van élet. Ezek az apró közösségek a mindennapjaikat élik elképesztő módon. Az itt élő emberek szimplán csak arrébb mennek két oldalra, ha jön a vonat. A menetrendet ismerik, a többi időben pedig a síneken élnek. Ez a járdájuk, a székük, ide ülnek ki beszélgetni, nézelődni, játszani.
Amikor itt jártam a mindennapi élet zajlott. Mosás, főzés, eszmecsere, kérdezősködés, bámészkodás. Apró éttermek, boltok találhatók itt, minden van, amire a közösségnek szüksége van.
Nekik a sín olyan, mint másoknak az utca. Én is elindulok rajta, kíváncsi vagyok mit találok.
Pár lépés után felfigyelnek rám az ottlakók és a szokásos kérdés sorozat után bemutatkozik nekem a kedvesen mosolygós Mrs Serrano, aki elmondja nekem, hogy mezőgazdasági technikus és azt szeretné hogy a sínek mellett szép növények és virágok nőjenek, ezért ő elkezdte megszépíteni mindannyiuk környezetét.
Ekkor eszembe jutott a kérdés, hogy vajon mi mit teszünk azért hogy a környezetünk szebb és élhetőbb legyen? Szebb világot bárhol, bármikor teremthetünk. Mrs Serrano, egy papírost nyomott a kezembe amikor távoztam, amire felírta a címét. Azt mondta ezzel úgy érzi, hogy lettek külföldi barátai. A papírost jobb ember kezébe nem is adhatta volna. Mert én most arra kérek mindenkit, aki úgy érzi, küldjön neki egy képeslapot bárhonnan egy szép üzenettel. :) Aki kéri, annak megadom a címet!
