A sárga ruhás lány

Amikor már azt gondolnád, hogy nincs lejjebb: de van. Ebben a vécében még luk sincsen, csak úgy van oszt kész. Mit mondjak. Ezt is ki kellett próbálni. Leginkább azért, mert nem volt más.

Kelet-Timor legkeletibb pontján a Nino Konis Santana nemzeti park területén található ez a gyöngyszem, ez a lakatlan sziget, amelyet úgy hívnak Jaco. A helyiek szent helynek tartják ezt a szigetet, ezért nem lakhat itt senki.

Vándorlélek. Kevesen értik, kevesen érzik. Nem lehet vele semmit csinálni. Van és kész. Mennem kell. Valahova. Mindenhova. Bárhova.

Dili egyetlen látványossága a Cristo Rey, azaz Jézus szobor egy domb tetején.

János Papáék bőséges reggeli, kávé után utamra bocsájtottak. A motoros taximat János Papa kifizette, ami elvitt a buszomig. Könnyes búcsút vettem szállásadóimtól, akik az elmúlt 2 napban családtagként tekintettek rám. Elképesztően szeretetteljes, jó embereket rendelt nekem az élet.

Reggel egy órával később sikerült felkelnem, mint terveztem, itt ugyanis egy órával előrébb járunk és elfelejtettem átállítani. Megterítettek nekem a reggelihez, kaptam friss zsemlét, rizst vízben (olyasmi mint nálunk a tejberizs, csak vízben, nem tejben), halat, lekvárt, vajat és kávét.

Kupangban előzetesen megérdeklődtem a Kelet-Timori nagykövetségen, hogy mi a helyzet a vízummal. Hallottam ilyen szóbeszédet miszerint uniós állampolgároknak már nem kell vízum pár hete, de jobbnak láttam biztosra menni. Idáig úgy volt, hogy magyar állampolgárok kaphattak vízumot a belépésnél Dili…

Nem maradt sok pénzem, mire Atambuába értem délután kettőkor. Abból amit váltottam tegnap Leo Papának adtam egy keveset, hogy a felesége gyógyszert tudjon venni, mert beteg, egy keveset pedig Nicknek adtam a szolgálataiért ma reggel amikor elváltunk. Az utóbbi 2 napban kétszer próbáltam felvenni a…